Matek feladatok

Matek feladatok

Mi a legnagyobb akadálya a matek feladatok eredményes megoldásnak?

A középiskolás diákok számára a matek feladatok megoldása gyakran kihívást jelent. Nem mindig a számolási képességek hiányára vezethető vissza az, ha nehezen megy a matek megértése és a feladatok önálló megoldása. Sokkal inkább a kevésbé kialakult, illetve használt logikus gondolkodásmód és az absztrakt problémamegoldó képesség hiánya okozza a problémákat. A matematika nem csupán számok és képletek sora, hanem szövegértési képességet, összefüggések felismerését, problémák logikus megközelítését (akár többféle úton) is igényli.

aktiv_passziv_tanulás

A készen kapott matek feladat akadályoz

Sajnos a logikus gondolkodás hiánya, és a szöveges feladatok értelmezésének problémái sokszor megnehezíti a matek feladatok önálló megoldását. Akkor lesz eredményes a matektanulás, ha közben olyan módszereket alkalmaznak, amelyek segítik a diákok előbb felsorol képességeinek fejlesztését. Ez nem megy egyik napról a másikra, ehhez sok-sok gyakorlásra és időre van szükség. A legjobb, ha erre már az általános iskola korai szakaszában rászoktatják a tanórán a diákokat.

Az igaz, hogy manapság mindenki ahhoz van szokva, hogy készen kapjon mindent és azonnal. Én is sokszor tapasztalom a matek feladatok megoldásának tanítása során, hogy a diákok egy nagy részének könnyebb lemásolni a tábláról a feladatok megoldását, mint átgondolni annak lépéseit. De hogyan is kell átlátni, átgondolni a matek feladatok megoldását?

gomatek komplex csomag 11
Interaktív matek feladatok

A matek feladatok megoldásának lépései

  1. Szövegértés: Különösen a hosszabb, gyakorlati életből vett szöveges feladatok megoldásánál elengedhetetlen a szöveg értelmezése, megértése. Ha kell, akkor többször figyelmesen kell átolvasni a feladatot, információról információra. Célszerű kiemelni a különböző infókat, feltételeket. Lehet rajzot, ábrát készíteni, vagy egy konkrét, egyszerű számpéldával végig modellezni a feladatot.
Interaktív matek feladatok

2. Összefüggések: Miután érthetővé vált a feladat, célszerű összeszedni az adott témakörre vonatkozó ismereteket, definíciókat, tételeket, azonosságokat, valamint a képleteket, összefüggéseket. Ebben nagy segítség a függvénytáblázat.

3. Terv: Itt jön elő a problémamegoldó képesség és a kreativitás. Át kell gondolni, honnan hova kell eljutni és ezt milyen úton, módszerrel lehet megtenni. Azaz meg kell nézni a kiindulási adatokat, és azt, mit kell kiszámolni. A végeredményhez általában több közbülső lépésen keresztül vezet az út, vagyis végig kell gondolni, milyen részeredmény kiszámolásával lehet tovább lépni a feladatmegoldásban. Ekkor kell megtervezni azt is, hogy ezeket a részlépéseket milyen módszerrel, összefüggéssel lehet meglépni, vagyis kiszámolni a részeredményt.

4. Megvalósítás: Ha a tervezési szakasz legalább fejben megtörtént, akkor jöhet a kivitelezés, azaz a feladat megoldása. Ez már az esetek nagy részébe „csak” technikai lépés, tehát a helyes képlet, összefüggés felírása, behelyettesítés és a számológép használatával az eredmény kiszámolása.

A matek könnyű vagy nehéz?

Tapasztalatom szerint, akik rögtön neki akarnak esni egy feladat megoldásának  tervezés és átgondolás nélkül, akik a tábláról csak lemásolják a feladatok megoldását, mint inkább az oda vezető utat szeretnék megérteni, nekik megy nehezen a matek. Nincs sikerélményük, a sok kudarc miatt nem is szeretik a matekot, sőt. De egy hegycsúcsra sem lehet feljutni az oda vezető út megspórolásával.

Azok, akik megtanultak logikusan gondolkodni, képesek az összefüggéseket megérteni, átlátni, őket leginkább a tervezés része érdekli a matektanulási folyamatnak. Közülük sokakat azután, hogy rájöttek, milyen úton lehet eljutni a megoldáshoz, már a kivitelezés kevésbé érdekel. Éppen ezért előfordul, hogy a számolási résznél már pontatlanok. Ők szeretik a matekot, könnyűnek találják azt.

Azok a felnőttek, akik megkérdezik: „minek tanultam a matekot, hiszen nem volt rá az életben szükségem”, ők csak a technikai kivitelezést látták meg a matek feladatok megoldásának lépéseiben. Mivel az oda vezető út számukra homályos volt, nem értették a számolási részt sem, általában csak mechanikusan másolták a feladatok megoldását, kevésbé fejlett a logikus gondolkodásuk, vagy kevésbé használják azt.

Hogyan lehet a logikus gondolkodást fejleszteni?

Ami nem megy ne erőltessük, szokták mondani. A régi matektanulási módszerek helyett a kreativitást és a problémamegoldó képességet segítő módszereket kell alkalmazni. Apró részkérdések feltételével, az azokra adott válaszlehetőségek átgondolásával mindenki képes megtanulni a matek feladatok megoldásának tervezését.  Ez egy hosszabb folyamat, de ezáltal könnyebb eredményeket elérni matekból és megtalálni a matek értelmét, szépségét. Kipróbálnád ezt a módszert ingyen?

Éva

GOMATEK

Matekos nehézség

Matekos nehézség

Tippek középiskolásoknak a matekos nehézségek legyőzéséhez

A diákok egy része mire középiskolás lesz, már matekból több hiányosságot felhalmoz. Elakadás alakulhat ki, ha nem érthető minden tananyag, ha kimaradt, vagy rosszul rögzült bizonyos feladattípus megoldása.

 

Ezeket a hibákat korrigálni, miközben a suliban óráról órára új anyag következik, nagyon nehéz.

 

De mi az a mi segítheti a középiskolás diákokat, hogy le tudják győzni a matekos nehézségeket, a feladatmegoldó képességük is fejlődjön és növekedjen az önbizalmuk is?

Hogyan ismerhetjük fel a matekos nehézségeket?

Sajnos a diákok nehezen látják be, ha nehézségük van matekból, és még nehezebben kérnek segítséget. Emiatt a szülők sokszor csak később tapasztalják, hogy gondban van a gyermek. A matematikai nehézségek felismerése, bevallása, és segítség kérése során együtt kell működjön a diák és a szülő.

 

A matekos problémák nem csak a rossz jegyekben nyilvánulnak meg, hanem abban is, hogy otthon a gyerek egyre feszültebb, szorongóbb. Félve, stresszesen megy be matek órákra, a dolgozat előtt otthon kiborul, veszekszik, nem tud enni vagy éppen evésbe folytja a benne lévő feszültséget.

Mit lehet tenni, hogy segítsünk a gyermeknek a matekos problémák, nehézségek leküzdésében?

Ha a diák gyakran elbizonytalanodik a matek feladatok megoldása során, nehézségei vannak a feladatok megértésében, akkor ez előbb utóbb a kevésbé jó jegyeken is látszik. Ilyenkor fontos, hogy egy tapasztalt szakember felmérje, hol van az elakadás, mi okoz gondot.

 

Általában a korábbi hiányosságok pótlása, az önbizalom megerősítése egyszerre kell, hogy megtörténjen a tanórai anyaggal haladással. Ebben segít, ha nem csak matek tanárhoz jár a gyerek külön órákra, hanem van egy tanulási, fejlődési ütemterv is, ami alapján pótolható a hiányosság is. A tanulási tervek segítik a rendszeres gyakorlást, követhető benne a fejlődés, látható benne a rövidtávú és hosszútávú cél is.

Melyek a leghatékonyabb módszerek, technikák a matektanulás segítésre?

Természetesen az első, hogy a tanórán figyelmesen vegyen részt a tanuló, bármennyire is nehéz ez a már meglévő frusztráció miatt.

 

A rendszeres feladatmegoldás erősíti a matematikai problémamegoldó képességet, ezért meg kell próbálni, meg kell csinálni rendszeresen a házi feladatokat. Ehhez fontos, hogy a feladatok megoldásában segítséget kapjon a diák, hiszen ekkorra már önállóan nem tudja, nem meri elkezdeni a megoldást. Ez a segítség többféle lehet, erről itt is olvashatsz.

 

Ha önállóan (is) szeretne tanulni a gyerek, akkor az online, interaktív videók nagyszerű segítséget nyújthatnak. Az ilyen videókban, a tananyag elmagyarázása, majd egy általam megoldott mintafeladat után, a tanuló önálló feladatmegoldása következik. A felugró kérdésre kell válaszolni a feladat megoldása után, a helyes válasz megadásakor dicséretet kap a diák, majd a videó folytatásában részletesen levezetem a feladatmegoldást. A videóban megtanult anyag pedig interaktív feladatlapon begyakorolható.

interaktív matek-geometriai valószínűség

Hogyan marad meg a tanuló motivációja?

Azok, akiknek matekból nehézségei vannak, el sem tudják képzelni, hogy  a matektanulás is lehet érdekes.

 

Pedig az interaktív tanfolyamok nem csak eredményesek, hanem érdekesebbek is mint a hagyományos tanórák, és még motiválóak is. Az interaktív tanulás mellett az is segíti a tanuló motivációjának a fenntartását, ha tudja valamihez kötni a tanultakat, azaz gyakorlati jellegű a megoldandó feladat. A másik óriási segítség a motiváció megőrzésében, ha van egy konkrét cél, pl. sikeres matekérettségi, bekerülni az egyetemre.

 

A saját cél meghatározásában nem tudok segíteni, de a matekos nehézségek megtalálásában és a matek jegyek kijavításában magánórákon vagy online interaktív tanfolyammal is tudok segíteni.

Éva gomatek

Éva

GoMatek

Pitagorasz tétel

Pitagorasz tétel

Te jól tudod a Pitagorasz tételt?

A Pitagorasz tétel a matek egyik legrégebbi és legismertebb tétele, ami a derékszögű háromszögek oldalai közti összefüggést írja le. Talán erre és a másodfokú egyenlet megoldóképletére mindenki emlékszik, aki már túl van a matek érettségin.

Annak ellenére, hogy már általános iskolában nyolcadik osztályban is tanítják, tehát mindenki találkozott vele a tanulmányai során, sokan rosszul tudják. Ebben a cikkben erről olvashatsz, és garantálom, hogy tisztába tesszük, hogy is történik helyesen a Pitagorasz tétel alkalmazása.

 

A több éves tanítási tapasztalatom alapján mondhatom, hogy az esetek nagy többségében, ha megkérdezem a tanítványaimat, mi az a Pitagorasz tétel, akkor azt mondják, hogy „ a négyzet meg b négyzet egyenlő c négyzet”.

 

De nézd csak meg az alábbi ábrát, erre például nem az előbb leírt módon lehet felírni helyesen Pitagorasz tételt. Hanem akkor mi, most biztosan te is ezen gondolkodsz.

Pitagorasz tétel alkalmazása, befogó kiszámítása

Pitagorasz tétel feladatok ábra

Na de akkor, hogy szól helyesen a Pitagorasz tétel?

Egy derékszögű háromszögben az átfogóra rajzolt négyzet területe egyenlő a befogókra rajzolt négyzetek területének összegével.

 

Vagy rövidebben: Egy derékszögű háromszögben az átfogó négyzete egyenlő a befogók négyzetének összegével.

Tehát nagyon fontos tudni, hogy az adott háromszögben melyik két oldal a befogó és melyik az átfogó. Ezt bizony sokan keverik, nem tudják. De én most segítek. A befogó a derékszög két szára, (azaz az a két oldal, ahol a derékszöget jelentő negyedkörív kezdődik és befejeződik), az átfogó pedig a derékszöggel szemben van. A magyar nyelv segít ebben, a befogó, befogja azaz közrefogja a derékszöget, az átfogó pedig átellenben van a derékszöggel.

 

Szóval első lépés, hogy tisztázd, a háromszög oldalai közül melyik befogó és melyik átfogó. Ha ez megvan, akkor ezek után már biztosan te is jól fel tudod írni az előző háromszögre a Pitagorasz tételt. Először ugye eldöntöd, hogy melyik az átfogó és mik a befogók. Az átfogó a derékszöggel szemközti oldal, ami most „b”, a másik két oldal a befogó. Szóval helyesen a Pitagorasz tétel erre a háromszögre, ahogy az ábra alatt is látod, az azon lévő jelölések alapján „a négyzet meg c négyzet egyenlő b négyzet”.

Pitagorasz tétel kiszámítása

Egy dolgot kértem mindig a kilencedikes diákjaimtól. Ez pedig mindig az volt, hogy felejtsék el, hogy a Pitagorasz tétel: hogy „ a négyzet meg b négyzet egyenlő c négyzet”. Ilyenkor mindig örültek, mert végre valamit nem megtanulni, hanem elfelejteni kell, ami azért könnyebben megy. Persze azt is, mindig hozzátettem, hogy helyette szavakkal tanulják meg, ne pedig képlettel.

Lenti képre kattintva találsz egy videót, amivel meg tudod tanulni ezt.

 

Ha pedig több tudásra van szükséged, akkor pedig az interaktív tanfolyamokon ezt is megteheted. Egy jól felépített matek korrepetálás segít, hogy a Pitagorasz tétel alkalmazása semmilyen esetben sem jelentsen problémát.

Pitagorasz tétel feladatok és megoldás helyesen
Nagy Éva Pitagorasz tétel alkalmazása

Éva

GoMatek

Hogyan lesz eredményesebb a matekdolgozat?

Hogyan lesz eredményesebb a matekdolgozat?

Hogyan írj nyugodtabban, sikeresebben matekdolgozatot?

Számos diák számára ismerős lehet az a helyzet, amikor otthon könnyedén boldogulnak a matematika feladatok megoldásával. Az iskolában azonban nehezebben érik el a kívánt eredményeket, nem sikerülnek igazán jól a matekdolgozatok. Ennek a jelenségnek több oka is lehet, amelyeket érdemes megvizsgálni és megérteni annak érdekében, hogy hatékony megoldásokat találjunk rájuk, és már a következő matekdolgozat jobban sikerüljön.

Otthoni nyugalom vs iskolai stressz

Először is, fontos megérteni, hogy otthon és az iskolában eltérő körülmények és feltételek vannak jelen. Otthon a diákok legtöbbször nyugodt és megszokott környezetben tanulnak, készülnek a matekdolgozatra, hiszen kevesebb a zavaró tényező. Az iskolában viszont más diákokkal, több zavaró körülménnyel és szigorúbb struktúrával találják szemben magukat, ami befolyásolhatja a tanulási folyamatot. A stresszes környezetben, a nagyobb feszültség miatt sok diáknak nehezebb jól teljesíteni. Azt sokszor tapasztaljuk, hogy a diákok ilyenkor leblokkolnak, emiatt pedig rosszabbul teljesítenek. Ugyanakkor létezik a pozitív stressz is, ami serkenti az agyműködést, kreatívabbá, motiváltabbá tesz. Így könnyebb megoldani a matek feladatokat.

gomatek komplex csomag 11

Hogyan küzdd le a matekdolgozat előtt a stresszt?

Azok a diákok, akik már több vizsgarutinnal rendelkeznek, kevésbé izgulnak egy-egy megmérettetés előtt. Most mutatok néhány trükköt, amivel nem csak a matekdolgozatok előtti feszültséget tanulod meg csökkenteni.

  • A matekdolgozat előtt próbáld ki ezt a légzéstechnikát: lélegezz be lassan, tartsd bent a levegőt néhány másodpercig, majd lassan fújd ki. Ezt ismételd meg néhányszor.

  • Kerüld a pánikoló osztálytársak társaságát a dolgozat előtt, mert csak még jobban bestresszelnek. Nem jó, ha olyanokkal beszélgetsz akik, folyamatosan arról kárognak, hogy mit nem tudnak.

  • Maradj pozitív, ne a negatívumokra koncentrálj, az öndicséret ugyanannyi időbe, energiába kerül, mint a lehúzó gondolatok. Gondold végig mennyi munkát fektettél bele a tanulásba (persze itt az nem számít, ha úgy gyakoroltál, hogy lemásoltad a már korábban megoldott feladatokat, azzal nem fejlődsz). Ha kell erősítsd meg magad egy bátorító, biztató üzenettel, ami motivál.

  • Csukd be egy pár másodpercre a szemed, lazítsd el az izmaidat, és gondolj arra, hogy sikeresen megoldottad a feladatokat. Így bevonzhatod a kívánt eredményt. Ezt nyugodtan megteheted a matekdolgozst kiosztásakor is.

  • Igyál egy kis vizet (nem cukros lötyit), a hidratáltság segít koncentrálni és csökkentheti a stresszt is. Persze csak mértékkel, főleg, ha dupla órás a dolgozat, ne kelljen mosdóba ronhangálnod.
  • Szellőztesd ki a fejed, ez minden dolgozat előtt, de a matek előtt különösen jót tesz. Sétálj egyet, a friss levegő és a mozgás oldja a feszültséget.

  • Legyen nálad számológép, de olyan, amit tudsz is használni, és vidd magaddal a függvénytáblázatot, persze, előtte, nézd meg mi és hol van benne. Ezek adnak egy kis biztonságérzetet, nélkülük nehezebb megírni a matekdolgozatot. ?

  • Amikor megkaptad a  feladatsort, nézd meg az összes feladatot, és kezd azzal, amit biztosan meg tudsz oldani, ez megnyugtat majd.

Most már jöhet a gyakorlás, hogy eredményt érj el a matekdolgozatokban

Remélem a  felsorolt technikák között találsz bőven olyat, amit majd alkalmazni is fogsz tudni. Azt azonban ne felejtsd el, hogy ezeket is be kell gyakorolni, úgy mint a matekfeladatokat. Próbálgasd ezeket a technikákat, és meg fogod látni, hogy néhány alkalom után már egyre jobban fog menni. Egyre nyugodtabban ülsz le a dolgozat el, és persze ez a nyugalomérzet hozzájárul majd ahhoz hogy jobb jegyet kapj matekból.

Ennél sokkal több tanulásmódszertani tippet, ötletet találsz a GOMATEK kompex kurzusaiban, amiket ott el is tudsz sajátítani, a matekos videók és feladatlapok mellett.

gomatek
gomatek
Éva gomatek

Éva

GoMatek

Miért érdemes matekot tanulni?

Miért érdemes matekot tanulni?

„Miért kell matekot tanulni?” – ez egy olyan kérdés, amelyet szinte minden diák feltesz legalább egyszer az iskolai évei során. De hol is van szükségünk a matematikára az életben? Nos, hasonlóan a sportoláshoz vagy a testmozgáshoz, a matematika is egyfajta edzést, méghozzá a szellemi képességek fejlesztését jelenti, amelynek komoly előnyei lehetnek az életed későbbi szakaszaiban. Tehát a matektanulás során nem izmot, hanem agysejteket építesz.

gomatek
gomatek

Matekot tanulni a problémamegoldó képesség fejlesztéséért

A matematika nem csak számokra és formulákra, képletekre szorítkozik, hanem a problémamegoldás egyedülálló módjait is megtanulhatod általa. A matematikai problémák megoldása során fejlődnek a logikai gondolkodási, a tervezési, előre látási képességek. Matekfeladatok megoldásával megtanulhatsz strukturáltan, lépésről lépésre közelíteni a kihívásokhoz. A kreativitásod is fejlődhet, hiszen egy-egy feladatot több különböző módon is meg lehet oldani, az eredmény ugyanaz de az oda vezető út csak rajtad múlik.

Matektanulás a mindennapi élethelyzetek megértésében

A mindennapi élet tele van számtalan olyan helyzettel, amelyben a matematika segíthet eligazodni. Az alapvető számolás mellett például a családi költségvetési megtervezése, az ár-érték arányok, akciók felismerése, vagy akár a különböző mértékegységek átváltása, mind-mind matematikai készségeket igényelnek. Lakásfelújítás, lakásvásárlás során pl. rengetegszer szükséged lesz a matekra, a hitelfelvételtől, a szükséges anyagok mennyiségének meghatározásán át, a helyiségek alapterületeinek a kiszámításáig. Mindezek rendszerben, időrendben történő végig gondolása mind-mind matekos gondolkodást vagy konkrét számolás igényel. A matematika gyakorlatilag beépül mindennapi döntéseinkbe és tevékenységeinkbe.

gomatek

Karrierlehetőség a matek segítségével

Számos szakmához és iparágban szükséges különböző matematikai készségek, rengeteg álláshirdetésben lehet ezt olvasni. Az informatika, a mérnöki pályák, a pénzügyek, a tudományos kutatások mind olyan területek, ahol a jól megírt matekérettségi nélkülözhetetlen. Mivel ezeken a területeken sok-sok hiányszakma is van, ezért még jól is lehet velük keresni. A jó matematikai alapok birtokában lévők számára szélesebb körű karrierlehetőségek nyílnak meg, és sokszor a matekos képességek (logikus gondolkodás, jó problémamegoldó képesség, rendszerben látás) határozza meg, hogy mennyire vagyunk versenyképesek a munkaerőpiacon.

Absztrakt gondolkodás fejlesztése matektanulással

A matematika gyakran absztrakt fogalmakkal dolgozik, amelyeknek nincs közvetlen kapcsolatuk a mindennapi életünkhöz. Az absztrakt gondolkodás fejlesztése azonban segít abban, hogy ne csak a konkrét problémákat, de azok hátterét, összefüggéseit is megértsd. Ezáltal képes leszel átlátani az összetett rendszereket és összefüggéseket, ami már egy magasabb gondolkodási szint, ami jobb állás- és kereseti lehetőséget is biztosít.

A rendszeres matektanulással nő az önbizalom és a siker érzése

A matematika megtanít a kitartásra és az elszántságra. A nehézségek leküzdése, a problémák megoldása olyan sikerélményeket teremt, amelyek hozzájárulnak az önbizalmad növekedéséhez. Ha megtanulod kezelni és megoldani a matematikai kihívásokat, feladatokat magabiztosabban és hatékonyabban tudsz szembenézni az élet más területein felmerülő nehézségekkel is.

Összegzés

Tehát, miért tanuld a matekot? Mert a matematika nemcsak egy iskolai tantárgy, hanem egy olyan eszköz, amely segít felkészülni az élet különböző kihívásaira. A matematikai készségek fejlesztése általánosan javítja a gondolkodási képességedet, és olyan eszközt ad a kezedbe, amellyel magabiztosan és sikeresen vezetheted életedet. Ahogyan a testmozgás a testedet tartja karban, a matematika a szellemi képességeidet, és felkészít a kihívásokkal teli világra. És mindezt lehet érdekesen és hatékonyan is a GOMATEK interaktív tanfolyamaival.

Éva gomatek

Éva

GoMatek

Lehet eredményes a nyári tanulás?

Lehet eredményes a nyári tanulás?

Lehet eredményes a nyári tanulás?

8 óra munka?

 

A nyári tanulással sok diákot ki lehet kergetni a világból. De ezen nem kell csodálkozni. Az iskolai időben a diákok hozzá vannak szokva, hogy naponta akár 8 óránál is többet dolgozzanak, azaz tanuljanak, figyeljenek, koncentráljanak. Ebből legalább 6 órát az iskolapadban. Persze egy középiskolás diák ezen kívül még jó néhány órát tölt a házi feladatok elkészítésével, a másnapi felelésekre, dolgozatokra készüléssel. Ehhez általában hozzájön még a nyelvvizsgára, illetve az egyetemi felvételire való készülés is. Szóval nyugodtan kijelenthetjük, egy „átlagos” gimis diák többet dolgozik a tanév során, mint napi nyolc óra. Pláne azok, akiknek továbbtanulási terveik vannak, vagy valamiből segítségre, korrepetálásra van szükségük.

Azt gondolom, hogy aki becsülettel tanul szeptembertől júniusig, az bizony elfárad és alig várja az évközi szüneteket és a hosszabb pihenést ígérő nyári szünetet. De felmerül a kérdés, hogy a  néhány hetes regenerálódás, kikapcsolódás után mivel tölthetik az idejüket a lehető leghasznosabban a fiatalok.

Sok diák számára a nyár az élményekről, kalandokról és a pihenésről szól, természetesen fontos a baráti kapcsolatok ápolása, fesztiválok, bulik, nyaralás, szórakozás, aktív kikapcsolódás. Ezen kívül, sokan dolgoznak is, hogy egy-egy nagyobb fesztivál, vagy mobil vagy ruhák árát megkeressék. Sajnos vannak olyanok is, akiknek nem úgy sikerült a tanév ahogy szerették volna, és javítóvizsgára kell készülniük. Azonban a többség a hosszú nyári szünet alatt elfelejtkezik a tanulásról, és csak az iskolakezdés előtti utolsó pillanatokban jut eszébe készülni a következő tanévre.

Nyári tanulás-megéri?

A céltudatos diákok viszont kihasználják a nyári szünetet arra, hogy fejlődjenek, és közelebb kerüljenek a vágyott egyetemhez. Többen ekkor részt vesznek egy intenzív nyelvi képzésen, elkezdenek vezetni tanulni, vagy keresnek egy olyan tanfolyamot, ami segíti az emelt szintű érettségire való felkészülésüket. Ezek persze nem kevés elszántságot kívánnak a diákoktól. Cserébe azonban sok idő megspórolható a következő tanévben, ha nem akkor kell időt és energiát fordítani ezekre a plusz dolgokra.

A nyári tanulás során a diákok nem csak az adott ismeretket sajátítják el, hanem olyan önbizalomra is szert tesznek. Ez pedig segítségükre lesz megküzdeni a következő kihívásokkal, hogy majd elérjék a kitűzött céljaikat. Az elmaradások pótlása, a korábban kevésbé megértett, de érettségin szereplő anyagrészek újbóli feldolgozása már a következő tanévben sok előnnyel járhat. Könnyebb lesz a biztos alapokra építeni, jobb jegyeket szerezni, és kevesebb időráfordítással lehet majd az új anyagot megérteni, megtanulni. A nyári önként vállalt tanulás fejleszti az önfegyelmet, motiváltabb, kitartóbb lehet a diák, ha tudja, hogy ez közelebb viszi az álmaihoz. Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy ez nem az iskolai kötelező munka, nem teher, hanem egy lehetőség, egy újabb lépcsőfok a vágyott jövő felé.

Más módszerrel hatékonyabb lehet a nyári tanulás

A nyáron választott tanulnivaló általában érdekli a diákot, így szívesebben csinálja, és könnyebben ér el sikereket benne. Egy-egy nyári tanulás, tanfolyam során nincs nyomás kivéve ha a sikeres javítóvizsga a cél. Ekkor nincs megfelelési kényszer, nincsenek rossz jegyek, így kevésbé stresszes körülmények között nagyobb sikerélményre tehetnek szert a tanulók. Rendszerint azt tanulják, ami érdekli őket, szívesebben szánnak rá több időt, és jobban elmélyülnek az adott témában. A diákok maguk alakítják a saját tanulási útvonalaikat, és azokkal a témakörökkel foglalkoznak, amelyek érdeklik és motiválják őket. Ezáltal a tanulás nem egy unalmas kötelező feladat lesz, hanem élvezhető, érdekes tevékenység.

Ilyenkor tét nélkül van lehetőség kipróbálni új tanulási módszereket, amivel az esetek nagy részében jobb eredmények érhetők el, mint a megszokott iskolai frontális tanulás során. Manapság már rengeteg tanulást segítő applikáció, interaktív, játékosabb tanulási platform használható. Az interaktív nyelvtanuló alkalmazásoktól a tudományos kísérleteket bemutató videókig számos lehetőség áll a diákok rendelkezésére, hogy szórakoztatóbb módját válasszák a tanulásnak. Az interaktív tanulás a tananyag elsajátításán túl fejleszti az önálló gondolkodást, a problémamegoldó képességet, a kritikus gondolkodást, az időmenedzsment képességét, és sokkal kreatívabban lehet így tanulni. Az ezáltal megtanult képességek, nem csak az iskolában, hanem hosszú távon a későbbi munkakeresés során is jól jöhetnek a diákok számára.

Szülői segítség

A szülők szerepe és támogatása kulcsfontosságú a tanulás, így a nyári tanulás sikerében is. Az anyagi támogatás mellett a gyermek biztatása növeli a motivációját és a kitartását. A szülők bátorítása, dicsérete pozitív megerősítést ad, ezáltal nő a tanuló önbecsülése. Az új dolgok tanulására, új módszerek kipróbálására ösztönzéssel a diákok felismerhetik erősségeiket, gyengeségeiket, fejleszthetik önismeretüket. Ha valamit pl. nyelvet közösen tanulnak, akkor pedig nem csak példát mutat a szülő az élethosszig tartó tanulás fontosságáról, hanem a szülő-gyermek kapcsolat is megerősödhet, más dimenzióba helyeződhet, egy egészséges bizonyítási vágy is kialakulhat bármelyik félben.

Megszelídíthető nyáron a matek tanulás?

A matek az egyik legnehezebb, de kötelezően tanulandó tantárgy. Valljuk be őszintén sokan utálják is, mert nincs benne sikerélményük, hiszen valahol korábban már lemaradtak. Az órák is unalmasak különösen, ha csak a feladatok megoldásainak lemásolásáról szólnak. Éppen ezért sokaknak szüksége lenne nyári ismétlésre, hogy a következő tanévet ne a nulláról kezdjék, de nem igazán van kedve az iskolában megszokott módszerrel leülni a diákoknak matekozni. Ha valamit muszáj csinálni, de többszöri próbálkozásra sem érhető el a kívánt eredmény, akkor módszert kell változtatni.

Egy interaktív, feladatmegoldó képességet fejlesztő, ismétlő matektanfolyam biztosítja azt a lehetőséget, hogy a sok matekos kudarcot feledve sikerélményekre építve átismételje a tanuló az előző évi tananyagot. Így a következő tanévben előnnyel fog indulni.

Interaktív matek tanulás nyáron is

Az iskolai tananyagok egymásra épülnek, különösen igaz ez a matekra. Egy érdekes, az önálló feladatmegoldó képességet növelő, azaz interaktív tanfolyammal, mint pl. a GOMATEK tanfolyamaival rugalmas időbeosztással lehet bepótolni az előző években összeszedett lemaradást. Ezekkel a tanfolyamokkal sok idő megspórolható, hiszen nem kell különórára járni, hanem kényelmes otthoni körülmények között lehet fejlődni. Az interaktív videók feldolgozása során a már megértett tananyag, vagy jól megoldott feladat levezetése kihagyható, így teljesen egyénre szabható a tanulás. A feladatok helyes megoldása után minden alkalommal pozitív megerősítő üzenetet kap a tanuló. A különböző leckék teljesítése során csillagokat gyűjthet és szinteket léphet, valamint minden témakör végén oklevelet is bezsebelhet. Az interaktív videók és tesztek azonnali automatikus feladatjavítása, és az ezeket követő videós vagy írásbeli részletes magyarázat segít abban, hogy ne rögzüljön hibásan az ismeret.

Sok diák és szülő számára a matematika ilyen módon történő tanulása teljesen ismeretlen, hiszen a mai iskolarendszerben nem így tanulnak, tanítanak. Azt tapasztalják, hogy nem megy a matek, egyre több kudarca van a tanulónak, emiatt egyre feszültebb, ingerlékenyebb, több otthon a veszekedés is. A diáknak nincs kedve leülni matek feladatokat megoldani, mert ő ehhez úgyis „hülye”, semmi önbizalma nincs, kezdi feladni a továbbtanulási álmait. Ha nálatok is ez a helyzet, akkor nincs vesztenivalótok, amit eddig próbáltatok az nem ment. Itt a lehetőség, hogy kipróbáljatok egy olyan módszert, ami az önbizalmat fejleszti, megtanít önállóan matekfeladatot megoldani. Hiszen az érettségin is az önálló feladtmegoldó képességre lesz szükség, s ez a módszer mindebben rugalmasan, érdekesen és eredményesen segít. Nézd meg ezt az interaktív matektanulásról szóló videót, hogyan lehetséges ez.

Hogyan lehet aktívan tanulni a matematikát?

Hogyan lehet aktívan tanulni a matematikát?

Hogyan lehet aktív a matematika tanulás?

Az előző cikkben arról olvashattál, hogy mi a különbség az aktív és a passzív tanulás között. Most nézzük meg milyen az a matematika tanulás, amelyikkel a lehető legtöbb információt tudod megjegyezni.

Aktív matek tanulás

Ha olvastad az előző cikket, akkor azt már tudod, hogy az aktív tanulás az, amikor te magad oldod meg a feladatokat, nem csak megnézed mások hogyan oldják meg. Igen ám, de ha adnak neked egy új feladattípust nem biztos, hogy magadtól rájössz hogyan kell megoldani, vagy ha igen, akkor sok-sok idő elmegy míg megtalálod a megoldáshoz vezető utat. Ezért ilyenkor célszerű a feladat megoldásához szükséges elméleti anyag áttekintésével kezdeni. Az is sokat segít, ha valaki az elméleti anyagot átülteti a gyakorlatba, azaz megold egy mintapéldát. De aztán engedi, sőt elvárja, hogy te dolgozz, és ezáltal fejlődj. Ott van melletted, vagyis bármikor tudsz kérdezni tőle, online vagy élőben, ha elakadtál.

Azonnali visszajelzéssel segíthető a tudás elsajátítása

Tudom, eleinte nehéz egyedül nekifogni a feladatok megoldásának, hiszen a suliban nem ehhez vagy hozzászokva. De hidd el szépen lassan belejössz főleg, ha a megoldások után egy-egy pozitív megerősítést is kapsz. Itt azonban még nincs vége, a legtöbb esetben ugyanis a feladat megoldása azzal még nem fejeződik be, hogy megtudtad, hogy helyes vagy nem az általad megadott eredmény. Mert ebből nem tanulsz, nem fejlődsz pedig, ha érettségire készülsz, pont ez lenne a cél. A feladat megoldása után a szaktanári magyarázat elengedhetetlenül fontos, hogy tényleg rögzüljön és jól rögzüljön a feladat megoldása.

 


Apróbb részkérdések segítik a matek megértését

Ez mind szép és jó, de ilyenkor szokták megkérdezni, hogy egy nehezebb feladat megoldását, hogy lehet így megtanulni? Több diáknál a könnyebb feladatok önálló megoldásával nem szokott gond lenni, de a nehezebb vagy összetettebb feladatoknál már bepánikolnak és leblokkolnak, el sem tudnak indulni a megoldás felé vezető úton. Erre is jó az aktív tanulás, ha jól van módszertanilag felépítve. Ez alatt azt értem, hogy egy nehezebb több pontos érettségi feladatot is meg lehet oldani önálló munkával, ha az több egyszerűbb részkérdésre, részfeladatra van bontva. Ha egy-egy könnyebb részfeladatot meg tudsz oldani, akkor a kapott eredménnyel már tovább tudsz számolni, és a következő részkérdést is meg tudod válaszolni. Ha azonban nem sikerül helyesen megoldanod egy részkérdést, akkor a magyarázatából megtudod mi a helyes megoldás, amivel tovább tudsz számolni.

Az aktív tanulásnál fontos a pozitív megerősítés, hogy állandó apróbb biztatásokat kapj, és ezáltal motivált maradj. A motivációdat az is növelheti, hogy a feladatok megoldásához változatos kérdéseket kapsz, és így a figyelmed is könnyebben fenntartható.

Ha ki szeretnéd próbálni a leghatékonyabb módszert, amivel a matek érettségire tudsz készülni, akkor itt megteheted.