Matekos segítség a kémiából emelt szinten érettségizőknek

Azt mindenki tudja, hogy a kémia érettségin a számítási feladatok a legnehezbbek. A legtöbb kémiából is érettségizőnek segítségre van szüksége, hogy megerősítse a matektudását, és ezáltal könnyebben tudjon megoldani számítási feladatokat.

Néhány éve egy kedves ismerősöm kért meg, hogy segítsek végzős lányának matekból felkészülni az érettségire. Kicsit meglepődtem, mert nem tanítottam ugyan a lányt, de tudtam, hogy kitűnő tanuló, jó képességű, orvosi egyetemre készülő diák. Kiderült, hogy emelt kémiából már járt magántanárhoz, aki azt javasolta neki, hogy a kémia számítások sikeres megoldása érdekében erősítse meg a matematika tudását, akkor is, ha ötös belőle. A kémia tanára tudta, hogy a biztos matek tudás óriási segítség a kémiából érettségizőknek a számítási feladatok megoldásánál.

A közös munkánk abból állt, hogy az órán kapott házi feladatokat megoldottuk, és emellett tematikusan elkezdtünk készülni az érettségire is. Témakörönként haladva a korábbi érettségi feladatokból álló feladatlapot kapott tőlem, amit otthon önállóan oldott meg, és amiben bizonytalan volt, azt pedig közösen átbeszéltük a magánórán.

Igazából nem a tudásával volt baj, hiszen a suliban figyelt, mindent könnyen, gyorsan megjegyzett. Ez azonban csak passzív tanulás volt, nem vált aktív tudássá a megszerzett ismeret, mert hiányzott a tananyag begyakorlása, ezáltali rögzülése. Így az önálló feladatmegoldás során, a dolgozatoknál bizonytalannak érezte magát, és ezt vette észre a kémia tanára is. Rengeteg matek érettségi feladat megoldása segítséget nyújtot neki abban, hogy egyre magabiztosabb, ezáltal eredményesebb lett matekból is. Annyira, hogy 97 %-os középszintű matek érettségit írt, és azóta sikeresen teljesíti az orvosi egyetem tantárgyait is.

A kémia és a matek érettségi kapcsolata

Köztudott, hogy a matematika tananyagok évről évre újra előkerülnek, egymásra épülnek. Ha valami kimarad nem könnyű pótolni, és egy nehezebb, összetettebb feladat megoldása során bármikor előjöhet, ezzel megakadályozva a feladat helyes, gyors megoldását. Ez a bizonytalanság egyre nagyobb, ha fizikai vagy kémiai számításos feladatot kell megoldani. Ilyenkor nem elég a fizika vagy kémia feladatokat gyakorolni, hanem a matek tanulásban keletkezett lyukakat is be kell tömni.

kémia érettségi és matek
kémia érettségire készülés

Leginkább milyen érettségi témakörben szükséges a segítség?

A polinomokkal, algebrai törtekkel való műveletek, bár ez utóbbi egyre kevesebb szerepet kap a matematika tanításban, annak ellenére is, hogy más tantárgyaknál szükséges a feladatok megoldásához.

A betűs kifejezésekkel végzett alapműveletek alkalmazásának, a zárójelek felbontásának magabiztos használata nélkül nagyon nehéz megoldani számításos feladatokat. Ezek mellett elsőfokú, zárójeles, törtes, négyzetgyökös, másodfokú, exponenciális, logaritmusos egyenletek, egyszerűbb egyenletrendszerek megoldása nélkül szinte elképzelhetetlen a fizika vagy kémia érettségi.

Ami szintén nélkülözhetetlen az arányosság és a százalékszámítás, de talán ezek egy kicsit könnyebben is szoktak menni.

Ha ezeket készségszinten tudod alkalmazni nem lesz gond a számításos feladatok megoldásának matematikai lépéseivel.

Amennyiben te is középszinten érettségizel matekból és szükséged van segítségre ajánlom figyelmedbe a

https://gomatek.hu/kurzusok/

oldalon lévő tanfolyamokat, amelyek online, interaktív videós matek tanfolyamok. Illetve az augusztus 22-től a

https://www.facebook.com/gomatek.hu

oldalon és emailben induló ingyenes, nem interaktív, mini, tanévre hangoló, ismétlő videósorozatot.

Éva gomatek

Éva

GoMatek alapító

GoMatek hírlevél

Tipek, trükkök, praktikák a hatékony és örömteli matektanulás érdekében…

Iratkozz fel hírlevelemre >>>