Miért nem szeretik a diákok a matekot? És szülőként, hogyan változtathatsz ezen?
Szerintem senki sem lepődik meg azon, hogy általában a diákok nem szeretik a matekot. Amikor megkérdezik a diákokat, hogy melyik a kedvenc tantárgyuk, akkor a legritkábban mondják, hogy a matekot szeretik a leginkább. Sajnos már az általános iskolás diákokra is igaz, hogy nem nagyon szeretik a matekot. Ennek számos oka lehet, és persze ez egyénenként változhat is.
Az unalmas és száraz matekot nem szeretik a tanulók
Ez természetes. Senki nem szeret azzal foglalkozni, ami untatja. Az iskolai matek tananyaghoz nehéz érzelmileg kötődni. Bezzeg a magyar, a töri vagy a művészetek, olyan tantárgyak, ahol lehet filmet nézni, ezért érdekesebb, látványosabb. Biológiából, kémiából még ha ritkán is, de vannak kísérletek, ami szintén izgalmassá teszi a tanórát. Matekból meg csak képletek és számok vannak. Ezekkel a diákok egy része nem tud mit kezdeni.
Miért unalmas a matek?
Nem minden matek óra unalmas. A matekot is lehet ám érdekesen, változatosan tanítani. De nem úgy, hogy a tanár a táblánál megoldja a feladatot, a diákok pedig lemásolják azt. Ez tényleg unalmas. Nem csodálom, hogy ez nem köti le a diákok figyelmét.
Ha a matek tananyag interaktívan van feldolgozva, akkor az is jobban érdekli majd a diákokat. Az interaktív videókból tanulás, és a kvízek azért is sokkal hatékonyabb, mert a diákok nagyobb kedvvel fognak neki a tanuláshoz. A kérdezve tanítás során válaszolni kell a felmerülő kérdésre, tehát dolgozni, gondolkozni kell. Így nem fognak unatkozni a diákok mert van feladatuk, ami még érdekesen is van tálalva.
Amit nem értesz, azt nem szereted
A matekot sokan nem értik, többek között azért sem, mert sok hiányosságot görgetnek maguk előtt. Ez természetesen frusztráló. Ezért elvesztik az érdeklődésüket, a kedvüket, és egyre kevésbé fognak gyakorolni. Így még nagyobb lemaradást szednek össze, és előbb utóbb rosszabb jegyeket szereznek, végül megutálják a matekot. Pedig a középiskolai matek tananyag bárki számára megérthető. Csak lehet, hogy más módszerrel kellene tanulni, nem úgy, ahogy eddig.
Ha a gyermeked az eddigi matek tanulási módszer következtében nem szereti a matekot, akkor mutass meg neki egy másik módszer. Ez az érdekes és hatékony tanulási módszer az interaktív tanulás. Ezzel a fajta matektanulással könnyebben megérti majd a gyermeked a tananyagot matekból, és be is tudja önállóan gyakorolni a feladatok megoldását. Ráadásul a GOMATEK tanfolyamokat úgy állítottam össze, hogy ezen kívül még a gyermeked önbizalmát is növelje. Így folyamatos sikerélményhez jut, aminek következtében a matekutálata lassan oldódik majd.
Értelmetlen, kötelező
Azokat a dolgokat nem szeretjük, amiket értelmetlennek tartunk és ennek ellenére muszáj csinálni, mert kötelező. Sok diák a matek tanulását értelmetlennek találja, mert felnőttektől, barátoktól , szülőktől is ezt hallja. De a matektanulásnak nem az az értelme, hogy tudjon a középiskolás diák egy függvénytáblázatban lévő képletbe behelyettesíteni. A matekot azért érdemes tanulni, mert a feladatok megoldása közben megtanulható a problémamegoldás, a logikus gondolkodás. Ezekben pedig a hétköznapi életben minden nap szükség van. Az interaktív videós tanfolyamok segítenek a matek feladatok megoldásának tervezését is megtanulni. Ezáltal megtanít különböző matematikai problémák megoldását, átlátását.
Te is szeretnéd, hogy a gyermeked végre leüljön matekozni, és ne kelljen ezért vele állandóan veszekedni? Akkor mutasd meg neki az interaktív matek tanfolyam ingyenes leckéit, hogy kedvet kapjon a matektanuláshoz.
Éva
GOMATEK