Függvények a matek érettségin

Függvények a matek érettségin

Függvényes matek érettségi feladatok, mire kell készülni?

Nincs matek érettségi függvények nélkül. Sajnos az a tapasztalatom, hogy sok érettségiző diák finoman szólva nem szereti a függvényeket. Pedig függvényekkel kapcsolatos feladat megoldása nélkül nem igazán lehet jó eredményt elérni a matek érettségin. Ezek között a feladatok között is lehet néhány pontos, könnyebb feladat, vagy egy összetettebb feladat pár pontos részkérdése. Ha szeretnéd a függvényeket is jól megtanulni, akkor ezek az interaktív tanfolyamok ebben biztosan a segítségedre lesznek.

Matek érettségi függvények, megoldásuk

Függvényes érettségi feladatok megoldással, részletes magyarázattal

Függvények ábrázolása a matek érettségin

A középszintű matek érettségin lineáris, másodfokú, négyzetgyök, abszolútérték, exponenciális, és fordított arányossági függvényeket kell tudni ábrázolni. A másodfokú függvény ábrázolása teljes négyzetté alakítással is szerepelhet az érettségi feladatai között. Az érettségi követelmények szerint értéktáblázatból vagy hozzárendelési szabály alapján kell függvényeket ábrázolni.

Több olyan érettségi feladat is volt már az elmúlt években, ahol a függvényt nem a valós számok halmazán, hanem egy szűkített intervallumon kell ábrázolni. Ilyenkor az intervallum zártságára, illetve nyitottságára kell figyelni az ábrázolás során. Az is lehet vizsgafeladat, hogy egy megadott függvény ábrájáról kell meghatározni a függvény hozzárendelési szabályát. Ezen kívül gyakran előfordul olyan feladat is, amikor egy hozzárendelési szabállyal megadott függvénynek meg kell határozni, hogy milyen számhoz mit rendel hozzá.

Ha szeretnél jobban kiigazodni függvényes érettségi feladatok világában, az interaktív matek érettségi felkészítő tanfolyam kiváló lehetőséget biztosít számodra.

 

Matek függvény érettségi feladatok megoldással
Függvényes érettségi feladatok

Függvénytranszformációk a matek érettségin

Néhány lépéses függvénytranszformációt igénylő függvényábrázolás is gyakran előfordul a függvényes érettségi feladatok között. Ezeknek a megoldásához jó, ha tudod, hogy mikor kell az x tengely mentén, illetve az y tengely mentén eltolni a megadott függvényt. Ha pl. a másodfokú függvény hozzárendelési szabályában a zárójelen belül, abszolútérték függvénynél az abszolútértéken belül, négyzetgyök függvénynél a gyökjel alatt van az összeadás vagy kivonás, akkor az x tengely mentén összeadás esetén balra, kivonás esetén jobbra kell eltolni. Amikor ezeken kívül van az összeadás, illetve a kivonás, akkor az y tengely mentén összeadásnál felfelé, kivonásnál lefelé mozgatjuk az alapfüggvény grafikonját. Abban az esetben, ha a függvény hozzárendelési szabályában szorzás van, akkor pedig nyújtjuk a függvény ábráját.

Függvények jellemzése a matek érettségin

Teljes függvény jellemzése a matek érettségiken nem igazán fordult még elő eddig. De számos olyan, néhány pontos feladat volt már, ami egy konkrét függvény tulajdonságra kérdez rá. Ilyenkor többek között az értelmezési tartományt, értékkészletet kell megadni.

A zérushelyet vagy függvényábráról lehet leolvasni, vagy ha nem pontosan rácsponton metszi a függvény ábrája az x tengelyt, akkor ki kell számolni. Kiszámolni úgy lehet a zéushelyet, hogy a függvény hozzárendelési szabályát egyenlővé tesszük nullával, és a kapott egyenletet megoldjuk. A megoldás lesz a zérushely.

Sokszor kérdés a függvény szélsőérték helyének és értékének megadása is, ami az ábráról vagy a hozzárendelési szabályból állapítható meg. Kétféle szélsőérték lehet minimum vagy maximum, ezeknek a pontoknak az első koordinátája a függvény szélsőértékének a helye, második koordinátája pedig az értéke.

Ezen kívül a függvény monotonitása is előfordulhat a vizsgafeladatok között. Ennél a kérdésnél azt kell megállapítani általában a függvény ábrájáról, hogy növekszik vagy csökken a függvény és ezt milyen intervallumon teszi meg a függvény.

Ha már eddig elolvastad a cikket, akkor ajándékképpen adok neked egy videót, amiben egy korábbi érettségi feladat megoldását mutatom meg ebből a témakörből, és ha több ilyen videót is szívesen megnéznél, akkor pedig iratkozz fel a YouTube csatornámra.

Ha pedig nem csak a matek függvényes érettségi feladatok területén szeretnél megbízható tudást szerezni, akkor a matek érettségi felkészítés során minden témakörbe részletes betekintést nyerhetsz.

Nagy Éva - szaktanár - függvények érettségi feladatok felkészítés

Éva

GOMATEK

Tippek, tanácsok a matek érettségire készülőknek

Tippek, tanácsok a matek érettségire készülőknek

Tippek, tanácsok a matek érettségire készülőknek 

Az érettségi vizsga az első igazi nagy megpróbáltatás a fiatalok életében. Sokan érettségi után szakmát tanulnak, vagy pedig egyetemre, főiskolára jelentkeznek, ezért nem mindegy számukra, hogy hogyan sikerül az érettségi. Különösen a matek érettségi az, ami fejtörést szokott okozni, hiszen ez az egyik legnehezebb tantárgy. Könnyebben teljesíthető ez az akadály is egy jó felkészítővel és tippekkel a matek érettségire készülőknek.

Tippek, tanácsok a matek érettségire készülőknek

1. Kezd el időben a készülést 

Az első tippem ha te is matek érettségire készülsz, hogy ne higgy azoknak, akik azt mondják, hogy két hét esetleg néhány nap alatt fel lehet készülni a matek érettségire. A matek nem bemagolható tantárgy, itt általában nem kell szóbelizni, tehát nem kell több tíz oldalt megtanulni és visszamondani. Ez ugyanis megoldható lenne néhány nap alatt is. De a matek érettségin a feladatmegoldó képességet mérik, ez pedig sok-sok gyakorlással fejleszthető, amihez pedig időre van szükség.

2. Tudd, mit kérhetnek tőled számon

Nagyon fontos tudnod, hogy mit kérhetnek tőled számon az érettségi vizsgán, mert ez határozza meg, hogyan, miből készülj. Most változik az érettségi követelmény, ezért különösen fontos, hogy már ne gyakorold azokat a feladattípusokat, amik már nem lesznek az érettségin. De mindenféleképpen készülj azokból a feladatokból is, amik most újonnan kerülhetnek be az érettségibe.  Hogy hogyan változott a vizsgakövetelmény?

3. Készíts egy ütemtervet

A tanulás megtervezése sokat segít abban, hogy elérd a céljaidat. A tervezés során felméred mennyi időd van és mennyi az az anyagmennyiség, amit be kell gyakorolni. Ha már az előző pontban javasoltaknak megfelelően megnézted, hogy milyen témaköröket kell tudni, akkor már nagyjából be tudod lőni, hogy mennyi időre van szükséged a felkészülésre. Azokra a témakörökre kevesebb időt kell szánni, amelyek jobban mennek neked, vagyis kevesebb gyakorlásra van ezekből szükséged. Tervezd meg azt is, melyik az a témakör, amit viszont alaposabban be kell gyakorolni. Ezekre értelemszerűen több időt kell delegálnod. Ha elkészültél az ütemtervvel, akkor viszont nagyon fontos, hogy tartsd is be azt. Kezeld úgy, mint az órarendedet és vedd komolyan ne hiányozz ezekről az órákról sem. Hangold össze a matek érettségire szánt idődet, a többi feladataiddal, és oszd be jól az idődet.

 

4. Tartsd magad az ütemtervhez

Mint egy óra rendbeli órát úgy kezeld ezt az időt, amit elkülönítettél a matek érettségire való felkészülésre. Lehet, hogy csak napi 20 perced van, akkor napi 20 percet gyakorolj rendszeresen. Ha ennél több időt tudsz rászánni, akkor az növeli az esélyedet a jobb eredmény elérésére. Az a legjobb, ha mindennap gyakorolsz, de hetente két három alkalommal mindenféleképpen foglalkozni kell a matekkal is.

 

gomatek komplex csomag 11
Interaktív matek feladatok

5. A legfontosabb tipp matek érettségire készülőknek: a megfelelő tananyag kiválasztása

Keress olyan gyakorló feladatsorokat, tanfolyamokat, ami az újfajta érettségi szerint készültek és azokból gyakorolj. Az nem jó módszer, ha csak a régi feladattípusokat gyakorlod be. Azért mert, akkor nem készülsz az új feladattípusokból, és azért sem, mert számos olyan feladat van benne, amit tőled már nem fognak kérdezni.

 

6. Tanuld meg használni a függvénytáblázatot

Ismerd meg a függvénytáblázatodat! Már most a feladatmegoldások közben keresd ki az adott témához tartozó képleteket, összefüggéseket. Így az érettségin is könnyen megtalálod már a szükséges infókat.

 

7. Tanuld meg használni a számológépet

Minél jobb egy számológép, annál többet tud de valószínű, hogy annál bonyolultabb is használni. Ez azt jelenti, hogy meg kell tanulnod használni, mert hiába van egy csoda számológépet hogyha azt az érettségi előtt két nappal kaptad meg. Ha korábban nem használtad azt a gépet, akkor nem tudod, hogy melyik típusú feladatot, hogyan tudod vele megoldani. Nagyon fontos, hogy már most azzal a számológéppel oldd meg a feladatokat amivel majd az érettségin is dolgozni fogsz.

 

8. Kérj segítséget, ha kell

Ne szégyellj segítséget kérni, ha elakadtál. Ne töltsd az időt azzal, hogy ingyenes videókat keresgélsz a neten, amiből majd megtalálod a helyes megoldást. Így csak az idődet pazarlod és az idegrendszeredet tépázott meg. Bátran kérj segítséget a matek feladatok megoldásában, az időkezelésben, vagy a stresszkezelésben. Csak így fejlődhetsz!

 

9. Pihenj is!

Ne csak a tanulással foglalkozz! Tudom mostanában minden tantárgyból azt mondják a tanáraid, egy lapáttal tegyél rá a tanulásra. Találd meg az egyensúlyt a pihenés, kikapcsolódás és a munka, azaz a tanulás között. Nem jó hogyha nem készülsz fel rendesen, ha csak a szórakozással töltöd az idődet az érettségiig. De az ugyanolyan káros, ha lebetegíted magad a sok-sok tanulással és nem jut időd kikapcsolódni. Ez is vissza fogja majd a teljesítményedet a vizsga napján.

 

Éva

GOMATEK

Interaktív matek érettségire felkészítő tanfolyam

Interaktív matek érettségire felkészítő tanfolyam

Interaktív matek érettségire felkészítő tanfolyam

Az érettségi előtti hónapokban, hetekben egyre több végzős diák keres magának valamilyen tantárgyból segítséget, hogy sikeresebb legyen a vizsgája. Talán a legtöbben a matek érettségire felkészítő tanfolyamokat keresik. Ennek több oka is lehet. Egyrészt a matekban az ismeretek egymásra épülnek, tehát ha valami kimaradt, vagy nem érthető, akkor a rá épülő témakörök is nehezen fognak menni. A másik ok pedig az lehet, hogy matekból nehéz egyedül készülni, mert gyakorlat orientált tantárgy. Ennek a tanulásához pedig szakmai vezetés kell.

Interaktív matek érettségire felkészítő tanfolyam

Mi az interaktív tanulás?

Sokan úgy gondolják, hogy az interaktív matek tanulás, az csak játék. Éppen ezért maximum csak kicsinek, alsósoknak való. Részben van igazság ebben, ugyanis ez a játékos formában történő tanulás, azaz nem olyan unalmas, mint a frontális órai tanulás. Az interaktív tanulásnak a lényege, hogy a diák nem passzív résztvevő, aki hallgatja a tanári magyarázatot, hanem aktívan részt vesz a tanulási folyamatban. Éppen ezért a középiskolások is szívesen és eredményesen tanulnak ezzel a módszerrel. Az ugyanis köztudott, hogy ha valamit csak hallunk vagy látunk, annak az információnak csak a 20-30 %-át tudjuk megjegyezni. De ha valamint mi magunk is csinálunk, vagy elmagyarázunk, akkor annak az információnak akár a 90 %-a is megmaradhat.

Mitől interaktív egy matek érettségire felkészítő tanfolyam?

Ha jól van összerakva egy interaktív matek érettségire felkészítő program, vagy egy középiskolásoknak szóló matek tanfolyam, akkor abból lehet a legtöbbet tanulni. Ennek a segítségével lehet ugyanis megtanulni önállóan feladatokat megoldani, amire minden dolgozat írásakor és az érettségin is nagy szükség van. Ezek használatával a feladatmegoldások begyakorlása mellett az önbizalom is fejleszthető, és a motiváció is fenntartható. Egy ilyen tanfolyamban számos interaktív elem van, például interaktív videók, tesztek, játékok. Ezek mind az egyéni feladatmegoldó képességet, gondolkodásmódot fejlesztik. Ha ehhez még gamifikáció, azaz játékosítás is társul, akkor milyen „megbotránkoztató”, de még élvezhetik is a diákok a matek tanulást.

gomatek komplex csomag 11
Interaktív matek érettségire felkészítő tanfolyam

Nézzünk egy konkrét interaktív matek érettségire felkészítő tanfolyamot

A GOMATEK tanfolyamai teljes mértékben interaktívak, tehát nem csak tesztekkel van kiegészítve egy hagyományos videós tanfolyam. Az összes videó interaktív. Ezek összesen átlagosan 10-12 perc hosszúak, tehát nyugodtan akár napi szinten is lehet gyakorolni. Az is igaz, hogy a feladatok megoldásával ez az idő természetesen megnő.

Na de mi is az az interaktív videó? Egy olyan videó, aminek az elején az elmélet rövid magyarázatát és egy mintapélda megoldását nézheted meg, azaz eddig egy hagyományos videó. De nincs benne száraz, hosszú elméleti anyag, hiszen a középszintű írásbelin az elmélet gyakorlati alkalmazását kérik számon. A tanári feladatmegoldás után következik a tanulói munka. Az egyszerűbb feladatok felugró ablakban jelennek meg, ahol meg kell adni a helyes megoldást, miközben a videó megáll. Természetesen a válaszadás csak a feladat megoldása után fog menni, ekkor be kell írni a helyes választ, vagy ki kell választani a felsoroltak közül a jó megoldást. Ezután a rendszer azonnal és automatikusan kijavítja a feladatot, és helyes megoldás esetén dicsérő üzenetet küld. Majd a videó folytatásában részletes tanári magyarázó levezetés következik, ami helyes megoldás esetén ki is hagyható. Az összetettebb feladatok részkérdésekre vannak bontva, és azok megoldása is hasonlóképpen működik.

A videó megoldása után az interaktív tesztekkel lehet begyakorolni a feladattípusokat, és minden témakör végén interaktív összefoglaló feladatlapokkal lehet készülni a dolgozatra. A diákok motivációját segíti, hogy a feladatok megoldása során pontokat lehet gyűjteni, és szinteket lehet lépni. Szintén a tanulásban nyújtanak segítséget, a tanulásmódszertani videók, amelyekből az időgazdálkodáson át a meditációig sok minden elsajátítható. Ezen kívül interaktív játékok, ismétlő ebook, letölthető elméleti anyag is tartozik GOMATEK interaktív matek érettségire felkészítő tanfolyamhoz.

Éva

GOMATEK

Matek érettségi 2024

Matek érettségi 2024

Matek érettségi 2024: a legfontosabb témakörök és felkészülési tippek

A matek érettségi témakörei évek óta változatlanok. 2024 májusától azonban a témakörökön belül lesznek, néhol akár komolyabb változások is. Ezekről a változásokról, az új érettségi követelményekről itt olvashatsz.

kombinatorika, valószínűségszámítás a matek érettségin

Gyakorlati jellegű újdonságok a matek érettségin 2024-től

A középszintű matek érettségin egyre inkább a kompetencia alapú feladatok kerülnek előtérbe. Néhány példán keresztül nézzük meg, miért is gondolom ezt így. Ezt a feltevést támasztja alá az, hogy a logikai szita feladatok mellett a klasszikus vallószínűségszámítási modell és a várható érték is bekerültek, mint új témakörök. Ezen kívül a pénzügyi tudatosságra nevelés is fontos szerepet kell, hogy kapjon a középiskolai matek oktatás során. A matek érettségin ugyanis 2024 májusától pénzügyi számítási feladatok is szerepelhetnek, tisztába kell lenni a törlesztőrészlet és gyűjtőjáradék fogalmával és kiszámolásával.

A középiskolás szinten kevésbé gyakorlati koordináta geometria témakör pedig ezzel párhuzamosan sokkal kisebb hangsúlyt kap majd. Koordináta geometriából szinte csak alap feladatok jöhetnek elő ettől kezdve a matek érettségin olyanok, amik a függvénytáblázatban lévő képletek alkalmazásával könnyen megoldhatók.

matek érettségi változások
matekérettségi felkészítő-interaktív matek-térgeometria

Elméleti újdonságok a matek érettségin 2024-től

A májustól érvényes követelmények között szerepelnek bizonyos tételek igazolása is. Ez némileg ellentmond annak, hogy az érettségin inkább kompetencia alapú feladatok várhatók. Mivel korábban tételek bizonyítása nem szerepelt a középszintű követelmények között, itt konkrétan nem lehet megmondani mi várható. Én úgy gondolom, hogy azok, akik középszinten szóbeliznek, mert az írásbelin nem sikerült elérni az elégséges szintet, nekik a szóbeli feladatok között lehet bizonyítás is. Illetve néhány korábbi írásbeli érettségi feladat volt már, ami igazolást kért, pl. igazolni kellett, hogy a feladatnak a megadott eredmény a megoldása. Szerintem ilyen feladatok is várhatók 2024-től a középszintű matek érettségi írásbeli részén.

Felkészülési tippek a 2024-es matek érettségire

1. Ne csak a korábbi érettségi feladatokat oldd meg!

Ennek két oka is van, az egyik nincsenek benne az új témakörök, új feladattípusok, tehát azokat nem tudod begyakorolni. A másik ok, ha nem tudod, hogy konkrétan milyen feladatok nem lesznek már az érettségin, akkor sok időd elmehet azok felesleges megoldásával.

2. Keress olyan segítséget, ahol az új követelmények szerint készülhetsz!

Mindenképpen olyan szaktanártól kérj segítséget, aki tisztában van az új követelményekkel. Illetve olyan tanfolyamot, könyvet válassz magadnak, ami már a z új feladattípusokat is tartalmazza, és nincs benne az érettségiből kikerült követelmény.

3. A feladatmegoldó képességedet fejleszt!

Ez talán a legnehezebb feladat, főleg, ha eddig nem gyakoroltad, fejlesztetted ezt a képességedet. Sok kitartás és idő kell hozzá, nem fog menni egy-két nap alatt. Ebben az interaktív videók és interaktív tesztek tudnak segíteni. Hogyan? A feladatokat apró részkérdések formájában kapod meg, a megoldásod után a rendszer azonnal és automatikusan kijavítja azt. A helyes megoldás után rögtön pozitív visszajelzést kapsz, és a videó folytatásában a részletes levezetését is megnézheted a feladatnak.

+1 Növeld az önbizalmadat!

Nagyon fontos, hogy a korábbi kudarcaidat leküzdd az érettségiig. Ebben segíthetnek a korábban már említett rendszeres pozitív megerősítések a feladatok megoldás után. Ezen kívül sok tanulásmódszertani, motivációs, önbizalomfejlesztő podcast meghallgatását javaslom.

Éva

GOMATEK

Valószínűségszámítás a matek érettségin

Valószínűségszámítás a matek érettségin

Valószínűségszámítás feladatok, képletek a matek érettségin

A valószínűség megint egy csúnya matematikai fogalom, amivel azonban a mindennapi életben is találkozunk. Mennyi a valószínűsége, hogy holnap esni fog az eső/ hó? Kétszer egymás után nem valószínű, hogy késik a vonatom. És vajon mennyi a valószínűsége, hogy a társasjátékban a következő körben hatost dobok? Vagy a következő kártya a piros ász lesz? Valószínűségszámítást is segítségül hívva kalkulálják ki a biztosításunkat, a fogadások szorzóit.

Kombinatorika, valószínűségszámítás feladatok, képletek a matek érettségin

Mi is az valószínűségszámítás?

A valószínűségszámítás segítségével események bekövetkezésének az esélyét tudjuk megjósolni, megmondani. A valószínűségszámítás feladatok megoldásához eseményalgebrai, kombinatorikai és statisztikai ismeretekre is szükség van. Talán pont ezek miatt érzik a diákok nehéznek ezt a témakört.

Matematika valószínűségszámítás online felkészülés
Kombinatorika, valószínűségszámítás feladatok, képletek videós tananyag

Mit kell tudni a középszintű matek érettségin valószínűségszámításból?

Mivel most változások lesznek a matek érettségi követelményeiben is, ezért fontos tudni, mit kérhetnek a középszintű matek érettségin.

Általános iskolában és középiskolában is először a klasszikus valószínűségi modellel ismerkednek meg a tanulók. Tudod, amikor a kedvező esetek számát osztjuk az összes eset számával. Ekkor a példa megoldása során a kedvező és az összes eset is egy-egy egyszerűbb (néha kevésbe egyszerű) kombinatorikai feladat. Tehát nagyon fontos, hogy biztos kombinatorikai ismereteid legyenek. Ebben segíthet neked ez a videó.

A másik típusa a valószínűségszámításnak a visszatevéses mintavétel vagy más néven binomiális eloszlás. Elég félelmetesen hangzik, de a függvénytáblázatban lévő képlet sokat segíthet a feladat megoldása során. Ahhoz, hogy meg tudd oldani a feladatot, először fel kell ismerni, hogy nem a klasszikus modellt, hanem a visszatevéses modellt kell használni. Arról tudod felismerni a binomiális eloszlást, hogy a kísérlet elvégzése során kétféle kimenetel lehet csak, vagy bekövetkezik, azaz kedvező lesz számunkra vagy nem. És természetesen a kísérletet tetszőlegesen sokszor, vagyis n-szer, ugyanolyan körülmények között tudjuk elvégezni. Ebből az n kísérletből k-szor lesz kedvező a kimenetel, a kedvező kimenetel valószínűsége p, a nem kedvezőé pedig 1-p=q. Erre mindjárt nézünk is egy példát, hogy egy kicsit megszelídítsük ezt a bonyolultnak tűnő feladattípust., és ne ijedj meg tőle a matek érettségin.

Ezen a két típuson kívül még a geometriai valószínűséggel is találkozhatsz a matek érettségin. Ennél a típusnál általában a kedvező és az összes eset is egy-egy geometriai számolás eredménye, pl. szakasz hossza, síkidom terület vagy test térfogata.

Nézzünk egy  valószínűségszámítás példát, ami lehet matek érettségin

És akkor most, ahogy ígértem jöjjön a binomiális eloszlásra egy példa.

A feladat: Egy fagyizóban azt tapasztalták, hogy 100 vásárlóból 6-an kérnek diétás fagyit. Mennyi annak a valószínűsége, hogy a sorban álló tíz vásárlóból pontosan ketten fognak diétás fagyit kérni?

A megoldás: tízen állnak sorba a „kísérletet” n=10-szer ismétlik meg. Kétszer következik be a kedvező kimenetel, mert ketten kérnek a diétás fagyiból. Annak a valószínűsége, hogy valaki diétás fagyit vesz p=0, 6. Ugyanis 100 vásárlóból 6-an kérnek ilyet. Most már kimásoljuk a függvénytáblázatból a képletet, behelyettesítünk és kiszámoljuk a kérdéses valószínűséget.

Valószínűségszámítás érettségi feladatok

Szeretnél még több ilyen feladatot begyakorolva felkészülni a matek érettségire? Jó lenne, ha nem csak azt tudnád, hogy mi kell a valószínűségszámítás témaköréből a matek érettségin? Jó lenne, egy olyan segítség, ami az új matek követelmények alapján lett összeállítva? A GOMATEK interaktív tanfolyamai pont ilyenek. Tanulj az érettségire egy gyakorlatorientált matek érettségi felkészítővel, hogy jobban sikerüljön a vizsga.

Ha neked is problémát okoz a kombinatorika, valószínűségszámítás feladatok és képletek elsajátítása, akkor egy pár óra matematika korrepetálás segíthet átlendülni a holtponton.

Nagy Éva - Valószínűségszámítás feladatok, képletek online oktatás

Éva

GOMATEK

Javíts matekból

Javíts matekból

Hogyan javíts matekból?

A matek nem könnyű tantárgy, ezt már szinte mindenki tapasztalta. Sokan sokat tesznek azért, hogy jó jegyet szerezzenek matekból. Többen vannak olyanok is, akiknek kevés erőfeszítéssel is jól megy a matek. De a nagy többség sajnos nehezen boldogul a matekkal, és bizony a több mint 10 éves matek tanulás során sokszor előfordul, hogy egy-egy dolgozat nem úgy sikerült ahogy azt szerették volna.

Vagy az is gyakori, hogy általános iskolában, különösen alsóban még jól megy a matek, jó jegyeket szereznek a tanulók. A középiskolában azonban már elvesztik a fonalat, és bizony nem csak hogy egy-két rosszabb jegy csúszik be, hanem akár több jegyet rontanak is a diákok. Ekkor fogalmazódik meg a kérdés: Hogyan javíts matekból?

Hogyan pótold a matekos hiányosságodat? Hogyan javíts matekból?
Matek érettségire felkészítő tanfolyam -változások a matek érettségin Hogyan javíts matekból?

Kezdjük először azzal hogyan nem lehet matekból javítani 

Természetesen, ha semmin nem változtatsz az eredmény sem fog változni, és ugyanúgy nehézségekbe ütközöl matekból. Sőt mivel egyre több új anyagot vesztek, az elakadások miatt egyre nagyobb lemaradást halmozol fel, és ez bizony a jegyeiben is meg fog látszódni.

Sajnos úgy nem sikerül javítani matekból, ha nincs meg a kellő önbizalmad és motivációd. Ennek hiánya persze érthető, hiszen rengeteg kudarc ért már, ami elvette a kedvedet. És ha nincs sikerélményed, és nincs eredménye a munkádnak, akkor természetesen kedved sincs azt csinálni. Ez egy óriási gát, ami miatt nem tudsz javítani matekból. 

Sokan leülnek, és addig csinálják ugyanazt a feladatot, amíg hibátlanul le nem tudják írni. Ez sajnos ritkán vezet eredményre, hiszen ekkor egy konkrét feladat megoldása van „megtanulva”. A matekban pont az a nehézség (azok szerint, akiknek megy a matek, szépség), hogy nincs két egyforma feladat, mindegyikben van egy kis csavar. Tehát az, hogy egy feladatnak a megoldását megtanulod, és le tudod írni az nem jelenti azt, hogy a következő feladat is menni fog. Ehelyett azt javaslom, hogy azt jegyzed meg, ha ez a kérdés így kell elindulni, a következő lépés ez, az azt követő lépés pedig az. Egy szóval a feladat megoldásának menetét tanuld meg, akkor már eredményt érhetsz el, és ezt többször tudod majd alkalmazni is. Ha görcsösen azon dolgozol, hogy melyik sor után melyik sor következett, akkor az bizony csak felesleges időtöltés, ugyanis a matekot nem így kell tanulni, hanem érteni kell. Persze az elméleti alapokat meg kell tanulni, a tételeket, definíciókat ismerni kell, még ha nem is pontosan kell tudni  kimondani, de alkalmazni tudni kell.

Mégis hogyan lehet javítani matekból ?

Először is kis lépésekkel, hogy az önbizalmadat megerősítsd. Fontos az is, hogy motiváld magad, és ne add fel! Légy tisztába azzal, hogy nem fog menni egyik napról a másikra. Gondold végig, az évek alatt több hiányosságot összeszedtél, amiket már évek, de minimum hónapok óta görgetsz magad előtt. Ezek kijavítása, korrigálása, az elmaradások pótlása sem fog egyik percről a másikra menni. Ha eldöntötted, hogy jobb jegy kell matekból, mert tovább akarsz tanulni, és fontos a matek pontszámod az érettségin, és a bizonyítványban a jó matek jegy, akkor bizony ezért tenned kell. Ehhez kitartás kell és sok munka, és nem utolsó sorban szabadidő. Azt javaslom, készíts magadnak egy ütemtervet, amiben rögzíted azt, hogy mikor mit, és mennyi ideig fogsz gyakorolni, illetve csinálni.

Ha ez megvan, akkor most már jöhetnek a matekkal kapcsolatos konkrét lépések. A matek egy gyakorlatorientált tantárgy, tehát gyakorolni kell a feladatok megoldását, a logikus gondolkodást. Ez persze nem egy egyszerű másolást jelent, hanem a matekos gondolkodási képességeket, a feladatmegoldó képességet kell fejleszteni. Ez nagyon nehéz, főleg ha eddig ezt a képességedet nem használtad.

gomatek komplex csomag 11
Interaktív matek feladatok

Így javíts matekból!

Na de hogy is lehet a gondolkodási képességet fejleszteni, és ezáltal javítani matekból? Ehhez mindenképpen arra van szükség, hogy olyan feladatokon keresztül gyakorolj, amik a logikádat, a gondolkodási képességedet fejlesztik.

Ilyen például az interaktív matektanulás, ahol interaktív videókon keresztül tanulhatod meg a tananyagot. Ez azt jelenti, hogy egy elméleti bevezető, illetve egy mintafeladat megnézése után a többi feladat megoldása önállóan a tanulóra, azaz rád vár.  Nem kell megijedni, nem vagy teljesen egyedül hagyva. A feladatok részkérdésekre van bontva, amikre szépen egymás után kell válaszolni. Ezt úgy képzeld el, mint ahogy órán elindultok egy feladat megoldása során, és a tanárod megkérdezi, hogy te milyen tervet készítenél a feladat megoldásához. Mi lesz az első lépés, mi lesz a második?  Azaz milyen lépések során jutsz el a végső megoldáshoz? Na valahogy így működik az interaktív videókkal való tanulás is. Ez a tanulási mód, segít abban is, hogy átlásd, hogy mi a feladat megoldásának a menete, azaz megtanulj önállóan feladatot megoldani. Ezzel a módszerrel tudod fejleszteni a matek feladatok megoldáshoz szükséges problémamegoldó képességedet. És így fogod megérteni a matekot, majd amit megértettél azt a gyakorlatban is tudod alkalmazni. Vagyis egyre jobb leszel matekból. Itt ki is próbálhatod ezt a módszert.

Éva

GOMATEK

Az új matek érettségi

Az új matek érettségi

Az új matek érettségi változások

Talán már minden érintett tudja, hogy 2024 májusától változnak az érettségi vizsgakövetelmények. Matekból is több módosítás történt. De milyen lesz az új matek érettségi? Mint minden változás félelmetes és legtöbbször negatív érzéseket vált ki.

Új matematika érettségi feladatok ismertetése

Milyen matek érettségi változások várhatók?

Szinte minden témakörben lesznek kisebb nagyobb változások. Én úgy foglalnám ezt össze, hogy az új vizsgakövetelmény még inkább a kompetencia alapú tudásra helyezi a hangsúlyt. Bár az is igaz, hogy több tétel bizonyítását is ismerni kell. Az eddigi gyakorlatok és az Oktatási Hivatal által összeállított minta érettségi feladatsor alapján a középszintű írásbelin ilyen feladat nem várható. Véleményem szerint a tételek bizonyítása inkább a középszintű szóbelin várható. Középszinten szóbelizni azoknak kell, aki még nem érték el az elégséges szintjét, azaz a 25 pontot, de már legalább 13 pontot megszereztek. Visszatérve az írásbeli várható változásokra, erről ebben a korábbi blogbejegyzésemben részletesen beszámolok. Ebből megtudható, hogy melyik témakörből mit vettek ki, és milyen új témakörök, feladattípusok jelentek meg.

Nehezebb lesz az új matek érettségi?

Ez a kérdés minden diákot és szülőt foglalkoztat, nem csak azokat, akik az idén érintettek a témában. Egyrészt a most érettségizőknek biztos, hogy nehezebb lesz, mert nem érhető el számukra közel 20 évnyi korábban már megírt feladatsor. Emiatt az úttörő jelleg miatti bizonytalanság, természetesen nem könnyíti meg a dolgukat. Ha az elmúlt évek alatt nem tanulták meg az új témaköröket (bár ilyen biztosan nem volt), akkor most ezt megtenni, szintén nehézséget okozhat úgy, hogy most már el kellene kezdeni a négy éves anyag ismétlését. Azok a tanulók, akik az elmúlt 3 és fél évben már az új követelmények alapján készültek számukra már csak a rendszerező ismétlés van hátra. Szóval a nehézséget a konkrét mintapéldák hiánya okozhatja. Egyébként pedig a véleményem szerint azoknak, akiknek jó a problémamegoldó képességük és gyakorlatorientáltak, azoknak még könnyebb is lehet az új vizsga feladatsor.

Felkészülés az új típusú matematika érettségi feladatokra
Új matek érettségi változások, hogyan készülj

Mi a könnyebbség az új matek érettségin?

Könnyebbnek azok érezhetik az új matek érettségi vizsgát, akik jó logikai képességgel rendelkeznek, megtanultak „matematikául” gondolkodni és nem ijednek meg a szöveges feladatoktól. Ugyanis az új vizsgakövetelményben nagyobb szerepet kapnak a gondolkodási műveletekből való témakörök. Új típusú matematika érettségi feladatok várhatók a nehéznek mondott valószínűségszámításból, de akinek vág az agya, és jól tudja a kombinatorikát, annak ez sem nehéz. A pénzügyi számítások is új témakör lesz, de valljuk meg őszintén erre az életben is szükség lesz. A másik nagy változás a koordinátageometriában lesz, ezt a témakört nagyon megvágták. Ebből szinte csak olyan ismeretre van szükség, ami a függvénytáblázatból kiolvasható.

Hogyan ne okozzon nehézséget az új vizsgakövetelmény matekból?

Sokan megszokták már, hogy a korábbi érettségi feladatsorokat kell végig gyakorolni, és akkor jól fog sikerülni az érettségi. Ez sajnos mostantól csak részben lesz igaz. Ki kell válogatni a korábbi feladatok közül mi az, ami már nem szerepel a követelmények között, és azokkal feleslegesen nem kell tölteni az időt. Talán ez a könnyebb. De mi van az új típusú feladatokkal? Azokat már nehezebb találni, főleg olyat, aminek a részletesen levezetett magyarázata is megvan. Ha ilyen irányú segítségre van szükség akkor a GOMATEK matematika érettségi felkészítő tanfolyamai már az új NAT szerint készültek.

Nagy Éva - ismerd meg milyen új matek érettségi változások várhatók

Éva

GOMATEK

Szinusztétel koszinusztétel

Szinusztétel koszinusztétel

Szinusztétel, koszinusztétel alkalmazása a középszintű matek érettségin

Háromszögekkel kapcsolatos feladatok minden matek érettségi feladatsorban előfordulnak. Ezekben a feladatokban a háromszög szögei, oldalai, kerülete, területe közül kell valamelyik adatot kiszámolni. A középszintű matek érettségin bármely háromszög esetében alkalmazható a szinusztétel és a koszinusztétel, ha az oldalakat vagy szögeket kell meghatározni. Azt biztosan mindenki tudja, hogy speciálisan derékszögű háromszögekben az oldalak és szögek közti összefüggésekkel való számolásra a szögfüggvényeket használhatjuk.

Szinusztétel, koszinusztétel feladatok, alkalmazásuk

Szinusztétel és alkalmazása

Nézzük meg, mi is az a szinusztétel, és milyen szinusztétel feladatok szerepelhetnek az érettségin. A tétel úgy szól, hogy egy háromszög bármely két oldalának aránya egyenlő a velük szemben lévő szögek szinuszainak az arányával. Ennek a bizonyítását is ismerni kell az új követelmény szerint, bár véleményem szerint ezt az írásbeli érettségin nem kérik majd. A szinusztételt akkor lehet használni, ha ismert a háromszög két szöge (ekkor ugye a harmadik szög könnyen kiszámolható), és egy oldalának a hossza, ebben az esetben a másik oldal hosszát számolhatjuk ki. Illetve akkor is a szinusztételt használjuk, ha ismert a háromszög két oldalának a hossza és az egyik oldallal szemközti szög, ekkor a másik oldal hosszát számolhatjuk ki.

Koszinusztétel és alkalmazása

A koszinusztétel feladatok egy kicsit bonyolultnak tűnhetnek. A tétel kimondja, hogy egy háromszög egyik oldalának a négyzetét megkapjuk, ha a másik két oldal négyzetének összegéből kivonjuk ennek a két oldalnak és a közbezárt szögük koszinuszának a szorzatának a kétszeresét. Elég bonyolultnak tűnik ez a megfogalmazás, de legalább a bizonyítása nem kell a középszintű érettségin. A koszinusztétel gyakorlatban akkor alkalmazható, ha ismerjük a háromszög két oldalát és az általuk bezárt szöget, és a harmadik oldalt keressük. Illetve akkor is használható a koszinusz tétel, ha a háromszögnek mindhárom oldalát ismerjük és a szögeit keressük (ilyenkor célszerű a leghosszabb oldalra felírni a koszinusztételt). A tétel felírásánál sok diáknál gondot szokott okozni, hogy melyik oldallal kezdje a felírást. Ennek eldöntésében az segít, ha megnézzük melyik szög van megadva vagy melyik szöget kell kiszámolni. Ha ez megvan, akkor az ezzel szemben lévő oldal négyzetével kell indítani a koszinusz tételt.

Matek érettségi felkészülés: Szinusztétel, koszinusztétel feladatok, alkalmazásuk
Szinusz tétel, cosinus tétel alkalmazása

Szinusztétel vagy koszinusztétel?

Ennek eldöntése mindig az első lépés a feladata megoldása során. Tisztázni kell, hogy mi van megadva, és mit kell kiszámolni. Majd végig gondolni az előbb felsorolt lehetőségeket, hogy mikor melyik tétel használható.  Arra figyelni kell, hogy nem elég azt tudni, hogy adott két oldal és egy szög, mert ha az adott szög az egyik oldallal szemben van, akkor a  szinusztételt tudjuk felírni, ha pedig a két oldallal közbezárt szög, akkor pedig a koszinusztételt. A szinusztétel és a koszinusztétel is benne van a függvénytáblázatban, és egy ábra is van mellette, amit javaslok figyelembe venni. Az ábra jelöléseit összhangba kell hozni a feladatban megadott jelölésekkel, és ennek megfelelően kell felírni az összefüggést. Ezután következik a behelyettesítés és a számolás. A koszinusz tételnél ha a szöget keressük célszerű a kivonás utáni kifejezést zárójelbe tenni, hogy ne felejtkezzünk meg a műveletek sorrendjéről. Tipikus hiba szokott lenni, ha erre nem figyelünk. Mindkét tételnél az eredmény kiszámításához szükség lehet magabiztos egyenlet rendezésre. Illetve tudni kell szögfüggvényeket visszakeresni, de azt már a számológépek megoldják helyettünk.

Az érettségire készülést megkönnyíti, ha az érettségi követelményeknek megfelelő tananyagot be is gyakorlod. Ehhez kevés ha csak különböző magyarázó videók megnézésével tanulsz, mert akkor az elméletet megérted, de gyakorlatban még nem biztos hogy alkalmazni is tudod a hallottakat. Önállóan kell megoldani a feladatokat, ebben segít a GOMATEK interaktív matektanfolyam, ahol az azonnali és automatikus javítás után a feladat részletes megoldása is megnézhető.

Alapozzuk meg együtt a sikeres vizsgád egy jól felépített matek érettségi felkészítő segítségével.
Nagy Éva - Szinusztétel, koszinusztétel feladatok és alkalmazásuk

Éva

GOMATEK

Matek érettségi változások

Matek érettségi változások

Matek középszintű érettségi változások 2024 májusától

Sajnos sok érettségizőben csak most tudatosul, hogy bizony a matek érettségiben is lesznek változások 2024 májusától. Úgy gondolom, hogy a középiskolai tanárok nem hangoztatták ugyan, de az újfajta követelményeknek megfelelően tanították a diákjaikat az elmúlt 3 és fél tanévben.

A diákok megnyugtatására, azért, hogy sikeresen készüljenek fel a matek érettségire, most összeszedtem milyen változások lesznek a középszintű matek érettségin a következő vizsgaidőszaktól.

Matek érettségire felkészítő tanfolyam -változások a matek érettségin

Matek érettségi változások a halmazok, a matematikai logika, kombinatorika és a gráfok témaköréből

Pluszba bekerül, hogy tudni kell alkalmazni a logikai szitát 2-3 halmaz esetében. Ismerni kell a „kizáró vagy”-ot és használni is halmazműveletekben. Bekerült, az a mondat is, hogy „Tudjon egyszerű állításokat, tételeket bizonyítani.” Tehát elképzelhető, hogy többször lesz olyan feladat (ami már korábban is előfordult néha), hogy igazolni kell pl. számolással egy állítást. Tudni kell egy állítás megfordítását megfogalmazni. Eddig csak kettes számrendszerbe kellett tudni átírni tízes számrendszerbeli számokat, most ez kibővült és 2-tól 9-ig lehet a számrendszer alapja. És ilyen alapú számrendszerben lévő számokat is tudni kell tízesbe átírni.

 

Kikerült a követelmények közül a szükséges és elégséges feltétel alkalmazása és a teljes gráf fogalma.

interaktív matek-geometriai valószínűség-matekérettségi felkészítő
Interaktív matek feladatok

Milyen változások lesznek a matek érettségin az algebra és számelmélet témaköréből?

Ebből a témakörből elég sok minden kikerült. Egy dolgot kell tudni pluszban, méghozzá bizonyítani a hatványozás azonosságait konkrét alap és pozitív egész kitevő esetén.

Nem kell viszont tudni a logaritmus azonosságait, logaritmusos egyenleteket, másodfokú egyenletrendszereket, törtes egyenlőtlenségeket, egyenlőtlenség-rendszereket megoldani. Abszolút értékes egyenletekből is csak egyszerűbbek kellenek csak. Szintén nem kell tudni, két pozitív szám számtani és mértani közepének fogalmát, kapcsolatát, használatát.

Függvények, sorozatok témakörben bekövetkező változások a matek érettségin

Ez a témakör elég nagy részben átalakult. Nem kell tudni az inverz függvény fogalmát, és nem kell tudni ábrázolni és jellemezni a harmadfokú függvényt, az abszolútérték függvényt, az elsőfokú törtfüggvényt, a trigonometrikus függvényeket, a logaritmus függvényt. A függvényjellemzésnél a periodicitás és a paritás sem kell. Az egyszerűbb függvények abszolútértéke viszont kell. A számtani és mértani sorozat összegképletének a bizonyítása is  kell. Új anyagként került be amit, tudni kell: gyűjtőjáradékot, törlesztőrészletet számolni, valamint megtakarítási, befektetési és hitelfelvételi lehetőségekkel és azok kockázati tényezőivel kapcsolatos feladatokat megoldani.

Változások a geometria témakörében

Itt sok bizonyítás került be. Bizonyítani kell az oldalfelező merőlegesek metszéspontjára, illetve a belső szögfelezők metszéspontjára vonatkozó tételt, a konvex sokszögeknél az átlók számára, a belső és külső szögösszegre vonatkozó tételeket. Ezen kívül a Pitagorasz-tételt, a Thalész-tételt és a szinusz tételt is tudni kell bizonyítani. Véleményem szerint ezeket a bizonyításokat inkább a középszintű szóbelin kérdezik (a kettesért) nem az írásbelin. Az írásbelin kérhetik a körgyűrű kerületének és területének a kiszámolását. Cserébe viszont elég sok minden nem kell. Nem kell tudni szakaszt adott arányban felosztani, szöget radiánban mérni, a magasság- és a befogótételt. A vektorokat nem kell tudni felbontani összetevőkre, skaláris szorzat sem kell, valamint a vektor 90°-os elforgatottjának koordinátáit. Szögfüggvényeknek nem kell az általánosítása csak a tompaszögek szögfüggvényeit kell tudni. A koordináta geometriából is sokkal kevesebbet kérdeznek majd. Nincs benne a követelményekben a harmadoló pont és a súlypont koordinátáinak ismerete. Az egyenes egyenletét csak meredekség segítségével kell tudni felírni.  Nem kell tudni a kétismeretlenes másodfokú egyenletből a kör középpontját és sugarát meghatározni. Nem kell tudni kiszámolni kör és egyenes metszéspontját, és a kör adott pontjában húzott érintő egyenletét sem kell felírni.

Hogyan készülj a matek érettségire? Felkészülés a matek érettségire: valószínűségszámítás a matek érettségin

Változások a valószínűségszámítás és a statisztika témaköréből a következő matek érettségitől

Ez a témakör elég sok mindennel bővült. Sodrófa (blox-pot) diagramot kell készíteni. Tudni kell választani megfelelő diagramtípust egy adathalmaz ábrázolásához, és amellett érvelni. Fel kell ismerni a grafikus manipulációt, és javítani a diagramot. Az események összegét, szorzatát, esemény komplementerét, kizáró eseményeket, független eseményeket is tudni kell alkalmazni. Előfordulhat geometriai valószínűségi példa és várható értéket is tudni kell számolni.

Mit csinálj most?

Először is úgy készülj a matek érettségire, hogy az itt felsorolt változásokat figyelembe veszed. Olyan érettségi feladatokat már ne gyakorolj, még a korábbi feladatsorokból sem, amik már kikerültek a követelmények közül. Ami még ennél is fontosabb, gyakorold be az új feladattípusokat. Ez azért nehezebb, mert ilyen érettségi feladatok még nem voltak, de ha ehhez kell segítség, akkor a GOMATEK tanfolyamai tartalmazzák a matek érettségi változásait. Ezekkel az interaktív tanfolyamokkal fel tudsz készülni az újfajta feladattípusokból is. Hogy miért tanulj az interaktív videókból, megnézheted a videóból

Éva

GOMATEK

Algebrai kifejezések a matek érettségin

Algebrai kifejezések a matek érettségin

Algebrai kifejezések a matek érettségin

Először is mi az az algebrai kifejezés? Algebrai kifejezést akkor kapunk, ha a négy alapműveletet (összeadást, kivonást, szorzást, osztást) számokra vagy betűkre végtelen sokszor alkalmazzuk. Tehát pl. (2x+5):3 ez egy algebrai kifejezés. A betűket változónak vagy ismeretlennek nevezzük, a számokat együtthatónak. A betűs kifejezések használatakor mindig meg kell adnunk, hogy az alkalmazott betűk helyére melyik számhalmaz elemeit helyettesíthetjük be. Ez a számhalmaz az alaphalmaz. Az alaphalmaznak azt a részhalmazát, amelynek elemeivel az adott műveletek a megadott betűkkel elvégezhetők az értelmezési tartomány.

aktiv_passziv_tanulás

Példák algebrai kifejezések értelmezési tartományára

Törtes algebrai kifejezés, azaz az algebrai törtkifejezés, olyan kifejezés, ahol a nevezőben is van ismeretlen. Mivel a tört nevezője nem lehet nulla, ezért a törtes kifejezéseknél mindig figyelni kell erre a kikötésre, feltételre. Tehát ebben az esetben az értelmezési tartomány az alaphalmaznak az a részhalmaza, ahol a nevező nem egyenlő nullával.

Négyzetgyökös algebrai kifejezés esetében sem a teljes alaphalmaz lesz az értelmezési tartomány. Ebben az esetben ugyanis a gyök alatti kifejezés nem lehet negatív. Illetve, ha négyzetgyökös egyenletet kell megoldani, akkor a négyzetgyök értéke sem lehet negatív.

Logaritmusos kifejezéseknél pedig a logaritmus alapja nagyobb kell legyen, mint nulla, és nem lehet egy sem, és a logaritmus utáni kifejezés is nagyobb kell legyen, mint nulla. Ezeket figyelembe véve kell meghatározni az értelmezési tartományt.

gomatek komplex csomag 11
Interaktív matek feladatok

Mit kell tudni a matek érettségin az algebrai kifejezésekről?

Korábban már olvashattál ezen a blogon arról, hogy mit kell tudni a halmazokról és kombinatorikából a matek érettségin.   Most pedig megnézzük, hogy az algebrai kifejezések témaköréből mi az érettségi követelmény. A középszintű matekérettségi követelményei szerint algebrai kifejezéssekkel műveleteket kell tudni végezni, egyszerűsíteni kell tudni az algebrai törteket. Bizonyos nevezetes azonosságokat is tudni kell alkalmazni, azaz zárójelet felbontani, illetve szorzattá alakítást is kérdezhetnek. Jó hír, hogy a nevezetes azonosságok például mindkét függvénytáblázatban benne vannak, csak az alkalmazásukat kell megtanulni. Az algebrai kifejezésekkel különösen a törtekkel a műveletek elvégzése azonban sajnos sokaknak nehezen megy. Számokkal könnyebb műveleteket végezni, hiszen ott még a törtekkel való műveletek esetében is segít a számológép.

Algebrai kifejezések a matek érettségin

Többször előfordult már a matek érettségin az egyszerűbb feladatok között algebrai törtek egyszerűsítése, nevezetes azonosságok alkalmazása, értelmezési tartomány meghatározása. Voltak olyan feladatok, ahol zárójel felbontással és összevonással kellett megadni az algebrai kifejezés értékét. Helyettesítési értéket is kellett már számolni. Ezek a feladatok néhány pontos feladatok és az érettségi első részében fordulnak elő. De a betűs kifejezésekkel egy-egy szöveges feladat, egyenlet megoldása során is kell műveleteket végezni.

Sokan idegenkednek a betűs kifejezésektől, nehezen tudnak algebrai kifejezésekkel műveleteket végezni. Talán ennek az egyik oka, hogy a számokkal is nehezebben tudnak bizonyos műveleteket elvégezni, ezért nem szeretik és nem is nagyon tudják a „betűmatekot”.

A következő videóban egy korábbi érettségi feladat megoldását láthatod, amelyben egy algebrai törtet kell egyszerűsíteni. Ha úgy érzed, hogy ennél azért több tanulásra, segítségre van szükséged, akkor a GOMATEK tanfolyamokban találsz segítséget, nem csak ebből a témakörből.

Éva

GOMATEK